Utazoom - valódi ajánlatok valódi utazóktól
 

London short time 2009

A repülő nagyon korán indult, így reggel kint voltunk már. Érdemes a transzfert jóval korábban lefoglalni az interneten. Luton-ról kb. 1 óra volt busszal, majd tömegközlekedéssel kb. 20 perc a szállás. Én, aki Budapesten nem vagyok hajlandó BKV-ra felszállni, azt mondom, hogy kint még a tömegközlekedést is lehet élvezni.
A szállástól elsőre kicsit megijedtünk, mert egy töröl negyedben volt, de a szállodában nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. egy szobát foglaltunk, és végül egy apartmant kaptunk, amiben minden volt. Felszerelt konyha, szép és tiszta fürdő, és tágas szoba. Az LCD TV-ről már nem is beszélek :).
Első nap, mivel korán odaértünk a szállodába, csak a csomagjainkat adtuk le, és egyből mentünk felfedezni a várost. Fontos információ, hogy mindenképpen interneten vegyék meg a belépőket. Mi ott vettük meg a London Eye-ra, a Tower-be, a transzferre, és legalább egy kiadós vacsorára valót megspóroltunk ezzel. Persze el lehet mondani, hogy London nem egy olcsó város, hiszen az első napon két capuccino, és két süti egy kávézóban közel 5 ezer Ft volt, de azt is meg kell említeni akkor már, hogy az akciók, azok valóban akciók. Egy üzletben csak a kíváncsiság miatt kiszámoltam, hogy 1 kapát, 2 cipő, egy ing, 3 sapka vásárlásakor közel 60 ezer Ft-ot spóroltam. Csak példaképpen, a kabát 80 %-kal volt leértékelve. :)
Első nap megnéztük a British múzeumot (nincs belépő), majd elmentünk a SOHO-ba iszogatni.
Másnap korán reggel mentünk a London Eye-hoz, ami tériszonyatos embereknek persze nem :), de egyénként mindenkinek ajánlom. Rendkívüli látvány.
Ezek után a mellette lévő múzeumban volt egy Mozi múzeum, ami rengeteg interaktív játékkal szórakoztatja a közönséget. Lehet találkozni, a StarWars élethű másaival, BatMan-nel, és még sok egyéb látnivaló...
Később elmentünk a Westminster apátsághoz, ami ugyancsak lenyűgöző látvány.
A Tower megtekintése legalább két órás elfoglaltságot jelent, és érdemes egy ebédet beiktatni a bent található étterembe, ami semmivel sem drágább a városban található többi étteremnél. Csak, hogy valami negatívumot is megemlítsek, elmentünk a kínai negyedbe, hogy együnk egy igazán jó kínai ebédet, de sajnos semmi köze sem volt az itthon megszokott ízhez, vagy minőséghez. Ami viszont fira volt, hogy ebben az étteremben nagyon sok helyi és turista ebédelt (3 szintes étterem volt), és csak néztek, hogy miért nem esszük meg azt az igazán gusztusos ételt, tehát mi arra a következtetésre jutottunk, hogy nem biztos, hogy az az igazi kínai, amit itthon megszoktunk... elképzelhető, hogy a kínai ételek mindig kicsit hozzá simulnak a helyi közönség ízléséhez.
Visszafelé, hajnalban kicsit féltünk a transzfer ponthoz való taxizástól, de kis segítség kérés után elmondták, hogy nem taxival kell odamenni, mert az valóban nem magyar fizetéshez van kitalálva, viszont van több "minicab" társaság, akikkel sokkal olcsóbban utazhatunk, ha a tömegközlekedés még nem elérhető.
64 990
Ft /fő
64 990
Ft /fő
ÁPR.
16
ÁPR.
18

London
Central Park

Lufthansa
márc. 12.79 990 Ft
márc. 26.79 990 Ft
ápr. 16.64 990 Ft


Utazás típusa:
családi pihenés, fotósoknak való, kocsmatúra, múzeum körút, romantikus hétvége, shopping tour, szimpla hétvége, városfelfedezés
Ajánlás:
baráti társaság, bárki, fiatalok, kiscsaládosok, párok

További város és szálloda értékelések

Összesen 4 4.5
Szórakozási lehetőségek 4 4.5
Látnivalók 5 5.0
Közlekedés 4 5.0
Ár-érték arány 3 4.0
1 / 45

Ferenc
London fantasztikus világ város, minden nagyon drága,
azonban kihagyni mégis vétek lenne!
Lassan ki lehet majd tenni a "megtelt" táblát a városra, nem tudom hova teszik majd az embereket a 2012-ben az olimpia... tovább...

Melinda
Drága a város, de megéri gyűjtögetni rá.

Csaba
Én mint sokat utazó és Londont szerető kicsit elfogult vagyok e téren. Egy mindig nyüzsgő, lenyűgöző látnivalókban bővelkedő igazi metropolis. Néha kicsit sok is belőle de együtt kell értékelni a vidéki, hangulatos helyekkel és... tovább...

Mónika
Szuper város! Kedvesek és segítőkészek az emberek, a tömegközlekedés kíváló, gyors, könnyen kiismerhető! Érdemes napi TravelCard-ot venni (9:30-tól olcsóbb) mert érvényes metróra, buszra, vonatra egyaránt!
Az Akváriumban... tovább...

Zsolt
Sok ingyenes látnivaló van, ami fizetős az nekünk kissé drága.

Tamás Tivadar
A szokásos látnivalókat (London Eye, Madame Tussaud, Parlament, Big Ben, St. Pál székesegyház, Tower Bridge, Tower) mindenképp látni kell. Emellett ajánlom a Soho környéki hagyományos pubokat is.

Csenge
A világ legjobb városa, kiváló közlekedéssel.

László Tamás
Csak busszal jártunk, érdekes és látványosabb mint a metró.
Heti "bérletet" vettünk az összes buszra, fejenként 16,6 GBP volt az ára. A hotel kb. 50-60 percnyire van a Baker streettől a 18 -as busszal.

László
Westminster apátság vasárnap délelőtt a turisták előtt be van zárva csak a misére járók juthattak be.

Ildikó
a közlekedés egyszerű, még annak is, aki nem nagy utazó,.

istvánné
rengeteg a látnivaló, jó,de drága a közlekedés,az emberek segítőkészek

Orsolya
A londonban való közlekedés iszonyúan drága, de gondolom ezzel senkinek nem mondok ujjat. A ruhák fillérekért, az étkezés kb hasonszőrű mint itthon. Sokkoló az embermennyiség még budapesti lakosként is. Gyönyörű város,... tovább...

Andrea
London nagyon nagy város, sok idő kell a látványosságok megtekintéséhez. A tömegközlekedés nagyon jó.

Gergely
Látnivalók sokasága miatt szórakozásra nem volt időnk. Főleg tube-al utaztunk de a sok lépcsőzés igen fárasztó volt.

Judit
Hétvégén a városba való bejutás elég nehézkes volt, mert a metrót egy szakaszon lezárták. Ez így volt több metrovonalon is. Nagyon figyelni kellett, hogy éppen hogy jutunk el arra helyre amit kinéztünk.

Gábor
Sok minden olcsóbb, mint Budapesten.

Zsuzsa
Fantasztikus!! Újra el kell menni!

József Béláné
London gyönyörű.

Ilona
Mindig zsúfoltak a tömegközlekedési eszközök,ellenben Mindenki segítőkész és kedves.

Judit
Fantasztikus volt, még jövünk!

Sándor Lászlóné
London gyönyörű, a közlekedés áttekinthető, de érdemes 5-6 napot is ott tölteni, hogy a fontosabb nevezetességek beleférjenek az időbe.

Valéria
Nagyon érdekes, sokszínű város, de lehetne kicsit tisztább.

Zoltán
Javaslom a HOP-ON;HOP-OFF buszokat.
Minden fontos látnivalóhoz elvisznek.
Mi a "The Originaltours"-al utaztunk. Interneten előre lehet jegyet rendelni.
A város LENYŰGÖZŐ ÉS FANTASZTIKUS.
ÉLET,... tovább...

Szilvia
Bár a belépők és a tömegközlekedés nem olcsó, de a szolgáltatás is ennek megfelelő.

Zoltán Győző
Nemhiába volt nemrég még az Empire közepe... csodás!

Mária
Csodálatos város.A közlekedés kitünő,gyors,jól
áttekinthető,biztonságos.

Zsuzsanna
Tökéletesen jól éreztük magunkat, a látnivalók busszal és metróval is könnyen megközelíthetőek. A legtöbb múzeum ingyenes, és nem igazán van sorállás, csak a Mme Tussaudsnál és a Természettud. Múzeumnál kellett várni.

Mónika
Én kicsit tartottam a metrotól, de nagyon kellemesen csalódtam. Mindenkinek ajánlom! Vigyázat vasárnap kicsit mások az üzletek nyitvatartásai mint nálunk!

Nikolett
Nagyon jó volt minden, remekül éreztük magunkat.

Mónika
Nagyon szép de nagyon drága város.

József
Kicsit drága , de egy kis odafigyeléssel sokat lehet spórolni.

Balázs
Nagy szerencsénk volt, mert ottlétünk alatt egyáltalán nem esett az eső. Sőt, a London Eye-on ragyogó napsütésben csodálhattuk a várost. :)

Szilvia
A közlekedés teljesen egyértelmű, eltévedni nehezen lehet.
Kisgyerekkel utazóknak is van rengeteg program és látnivaló.

Zsuzsanna
Rendkívül drága város.

Norbert
Rengeteg a szép látnivaló. Ahova lehet, érdemes előre jegyet venni interneten, így megkíméli magát az ember egy óra sorban állástól. A közlekedés eszméletlen drága, a metrón még ráadásul iszonyatos tömeg is van, szóval, aki... tovább...

Istvánné
Nagyom kellemes és mozgalmas hétvégét töltöttünk Londonban.

Etelka
London az London.

vilmos
Ajánlom mindenkinek!

Erika
Gyönyörű város,sok élménnyel,közvetlen ,segitőkész emberekkel,csodálatos kúltúrával.
Jövőre is megyünk.

József
egyszer látni kell

Dóra Barbara
csodálatos

Judit
2 nap alatt rengeteg látnivalót meg tudtunk nézni, a közlekedés meglepően egyértelmű, segítőkészek az emberek

katalin
nem visz ki ingyenes busz a reptérröl a városig,pedig megigérték.a csomagjaimat 5000 ft /db viszi el a repülö és erröl nem szólt nekem senki...

Jeno
Vajon mikor lesz pl. a debreceni nagyerdő olyan mint egy londoni park?Nagyon sokat kell tennünk, hogy eljussunk erre a szintre.

Angéla
Most értem haza Londonból.
London belvárosa nevezetteségei szépek könnyen megközelíthetőek,de ezeken kívűl más nincs is.
A buszok koszosak az emberekről már ne is beszéljünk.
A buszos közlekedésnél folyton... tovább...

Kérdések és válaszok

Zoltánné
Kedves Utazó!(Bocs, de a neved nem tudom).
Én hamarosan mennék Londonba, ezért szükségem lenne a válaszaidra!
Azt is szeretném tudni, a fent említett kérdéseken túl, hogy hol és hogy foglaltál transzfert a rep.térről??
Kérlek, válaszolj mielőbb!!
nikizoli@gmail.com.
köszi, ha válaszolsz.
Attila
Sziasztok!

Bocsánat a késői válaszért! Mi a 4 napos bérletet vettünk (szerintem az volt a legolcsóbb), és így mindent használhattok.Mindenképpen érdemes a buszt hassználni, ha nézelődni szeretnétek, és metrózni, ha gyorsaság a lényeg. Ezt bármelyik metró állomáson meg tudjátok venni.
Neten keresztül vettem meg minden múzeumi, egyébb belépőket.
www.365tickets.com
(itt mindent megtalálsz, és dombornyomott kártyával tudod kifizetni.)
Attól is függ úgye, hogy melyik reptérre érkezel. Mi Lutonon szálltunk le, és két autóbusztársaság is viszi az embereket a reptérre. A reptéren is lehet jegyet venni. Ugyen annyiba került, mint amit neten vettünk meg. (A neten való vásárlás azért jó, mert biztos, és a költségek is kicsit jobban tervezhetőek, mert elmentek egy jó buliba, és hamar elszáll a magyar fizetés :)
A szállás nem túl belvárosi, de ott tényleg élmény a "BKV". Mi a Central Park
3-15 Wilberforce Road N4 2sr London United Kingdom szállodában voltunk, ami inkább panzió,de ott csak alszol
Kiszely Zoltánné
Szia!
Szilviához hasonlóan én is szeretném tudni, hogy mivel a legérdemesebb utazni Londonban?Metró vagy mi?Aztán hol és hogyan foglaltad le a belépőket neten keresztül, Írod, hogy így sokkal olcsóbb.Hogy fizettél?
És minden egyéb érdekel, ami most nem jut az eszembe. Kérlek, írj le minden praktikus dolgot!!
Előre is köszönöm:Niki
Attila
Itt folytatom, mert kevés volt a hely.


A transzferrel kapcsolatban ha Luton-ra érkeztek ajánlok egy helyet
http://www.luton-airport-guide.co.uk/national-express-coach-luton.html

Persze kell font is az ember kezébe, de alapvetően én a kártyás fizetésben hiszek. Sok pénzt nem vittem ki magammal, éppen, hogy legyen az embernél 20 ezerért font, és ha kell még, akkor bármelyik kártyával fel tudsz venni kp az autómatából.

Ja és az utazással kapcsolatban még egy fontos, ha nincs bkv, akkor se szálljatoko be utcán abba a gyönyörű régi taxiba, mert az sajnos nem nekünk van tarifálva!! ha kell, akkor a minicab-et ajánlják, és azt is telefonon a szállodába meegrendelik nektek, pl ha hajnaalban kell a reptéri buszhoz menni. taxival reptérről, reptérre sem ajánlatos, mert abból a pénzből 3x-4x elmehettek bulizni, kajálni. ha kérdésetek van még szóljatok! És bocs még egyszer a késői válaszért!
Attila
Nagy Gellai Szilvia
Szia. Most kezdtem ősszel az angolt tanulni és tavasszal szeretnénk Londonba menni egy 3 napos városlátogatásra, egyenlőre sok mindentől félek, főleg hogy hogyan jutunk a reptérről a szállodába és majd onnan vissza. Jó segítségeket írtál itt az élménybeszámolódban ezért is írok, hogy egy kis segítséget kérjek. Ha esetleg írnál még a Londoni útadról. Melyik szállodában voltatok, mivel érdemes közlekedni stb. Köszi előre is.
ü.Szilvia

Kérdezz az utazótól

Neved:
Email címed:
Üzeneted, kérdésed:
1000
 
Ellenőrző kód:
  (tárolt süti törlése)

Aki mindezt átélte

nincs kép feltöltve
név: Attila
regisztráció: 2008. dec. 19.
utazások száma: 1
feltöltött hétvégék: 1

Keresés

Hova utaznál:
Utazás jellege:
Legolcsóbb:

Küldd tovább barátaidnak!

Hasonló túrák

Egy januári hétvége Londonban

Egy januári hétvége Londonban
Nagyon szép London, egyszer mindenkinek látni kell! Repülőút jó volt, csak hazafelé volt egy kis csúszás a zord időjárás miatt. Tovább...

Római városnézés

Római városnézés
A város gyöngyörű, az emberek alapvetően kedvesek és segítőkészek. Tovább...

fantasztikus párizs

fantasztikus párizs
A reptértől busszal lehet a központba jutni (kb 1 óra). Tovább...

Ismerd meg Róma nevezetességeit két nap alatt!

Ismerd meg Róma nevezetességeit két nap alatt!
A repülőút Rómába 1 óra 10 perc volt. Tovább...
 
 
Kis türelmet!
 
Content

Ha bármilyen ötleted van, vagy hibát találtál a Triplaneten, írj nekünk!

neved:
e-mail címed:
észrevétel: