Utazási feltételek
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
A. Az utazási szolgáltatások nyújtásának általános feltételei
1. Irányadó jog
Az TRIPLANET Utazási Szolgáltató Kft. (továbbiakban TRIPLANET) által szervezett utazásokra a polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV törvény („Ptk”) 415. – 416. § és az utazási és az utazást közvetítő szerződésekről szóló 214/1996. (XII. 23.) Kormányrendelet (a „Rendelet”) rendelkezései, a vonatkozó nemzetközi egyezmények, a jelen általános szerződési feltételekben illetve az utazási szerződésben foglaltak az irányadók.
2. Utazási szolgáltatások tartalma
2.1 Az utazási szolgáltatások pontos meghatározását, leírását, minőségét, időtartamát, a részvételi díjat, a fakultatív programok leírását, a részvételi díjakon felül fizetendő egyéb díjakat és költségeket és azok tartalmát, továbbá a vonatkozó jogszabályok által előírt egyéb információkat tartalmazó, az TRIPLANET által kiadott illetve általa megjelölt honlapo(ko)n rögzített utazási tájékoztató rögzíti. Ezen tájékoztatóban foglalt és az utas által megrendelt utazási szolgáltatásokra vonatkozó feltételek az utazási szerződés elválaszthatatlan részét képezik, amelyek megismerését és elfogadását az utas a szerződés aláírásával kifejezetten elismer. TRIPLANET fenntartja magának a jogot, hogy a tájékoztatóban foglalt feltételeket módosítsa. Ennek lehetőségét az utas a jelen általános szerződési feltételek elfogadásával tudomásul vesz.
2.2 Az utazás időtartamára az egyes részszolgáltatások meghatározására, minőségére, a teljesítés módjára, és a részvételi díj összegére vonatkozóan TRIPLANET által közzé tett adatokban történt esetleges változásokról TRIPLANET a honlapon tájékoztatót tesz közzé az utazás előtt, vagy személyesen közli azokat az utassal.
2.3 Az utas és az TRIPLANET között létrejövő utazási szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi dokumentumok: (i) jelen általános szerződési feltételek, (ii) az egyes utazási szolgáltatások tekintetében TRIPLANET által az interneten közzé tett tájékoztató, (iii) a foglalási visszaigazolás, (iv) részvételi jegy/elektronikus repülőjegy.
3. Foglalás
3.1 Az utas az TRIPLANET által megjelölt honlapon a fenti 2. pontban hivatkozott egyes szolgáltatásokra vonatkozó tájékoztatók, valamint jelen általános szerződési feltételek elfogadásával kezdeményezi az adott utazási szolgáltatás lefoglalását és az utazási szerződés megkötését. A foglalás során utas köteles a személyes adatait a valóságnak megfelelően megadni. Ennek megszegéséből eredő minden kárért utas felel. Utas a jelen általános szerződési feltételek elfogadásával kifejezetten hozzájárul személyes adatainak rögzítéséhez, az utazási szolgáltatások teljesítéséhez szükséges mértékben történő kezeléséhez, valamint azok továbbításához az utazási szolgáltatások teljesítésében részt vevő harmadik személyek részére(akár Magyarországon belül, akár külföldre – az utazási szolgáltatás jellegétől függően).
3.2 A foglalásról az TRIPLANET elektronikus úton, az utas által a foglalás során megadott e-mail címre visszaigazolást küld, amely tartalmazza az utazási iroda és az utas által megadott személyes adatokat, a foglalás tárgyát képező utazási szolgáltatás részletes feltételeit, különösen, de nem kizárólagosan a fizetési feltételeket, lemondási feltételeket. A foglalási visszaigazolás az utazási szerződés elválaszthatatlan részét képezi.
4. Fizetési feltételek
4.1 A részvételi díjat az utas a foglalás során megjelöltek szerint interneten keresztül hitelkártyás fizetéssel, vagy TRIPLANET székhelyén/telephelyén személyesen készpénzben vagy átutalással köteles megfizetni egyösszegben oly módon, hogy az legkésőbb a foglalási visszaigazolásban jelzett időpontig. Hitelkártyás fizetés esetén a részvételi díj azon a napon tekintendő megfizetettnek, amikor az az teljes egészében TRIPLANET számláján jóváírásra került. Amennyiben utas a részvételi díjat nem vagy nem teljes egészében fizeti meg a foglalási visszaigazolásban jelzett időpontig, TRIPLANET foglalási rendszere automatikusan törli a foglalást. Ezt utas a jelen általános szerződési feltételek elfogadásával tudomásul veszi.
4.2 A részvételi díj – eltérő kikötés hiányában – az utazás meghirdetett programjában szereplő szolgáltatások árát, TRIPLANET egyszeri foglalási/eljárási díját, illetőleg szervezési költségét, továbbá az ÁFA összegét foglalja magában. Nem tartalmazza az utas-, baleset-, poggyász- és az útlemondási biztosítást, valamint a külön felszámolásra kerülő díjakat (pl.: reptéri illeték) és nem tartalmazza az utas érdekkörében felmerült módosítások díját, amelynek mértékét a foglalási visszaigazolásban közli TRIPLANET az utassal.
4.3. A foglalási visszaigazolás tartalmazza annak pontos leírását, hogy az adott utazási szolgáltatás részvételi díja mely szolgáltatások ellenértékét képezi.
5. Részvételi jegy / Voucher
5.1 TRIPLANET a teljes részvételi díj befizetése ellenében az utazási szolgáltatás(ok) igénybe vételére jogosító utalványt, „Részvételi jegy”-et, (Vouchert) / repülő utak esetében elektronikus vagy papír repülőjegyet állít ki az utas részére, amelyet TRIPLANET az utas által a foglaláskor megjelölt módon személyesen vagy elektronikus úton juttat el utas részére.
6. Külföldi utazások feltételei
6.1 A külföldre történő kiutazáshoz érvényes útlevél, vízum, egyéb szükséges dokumentáció beszerzéséről, valamint az egészségügyi és bármely más, az adott ország által támasztott követelményeknek való megfelelésről az utas köteles gondoskodni. Ennek hiányából, nem megfelelőségéből eredő károkért és költségekért TRIPLANET semmilyen felelősséggel nem tartozik.
6.2 Az utas poggyászának őrizetéről, fel-ügyeletéről az utazás során az utas gondoskodik, kivéve, ha azt tovább- szállítás vagy megőrzés céljából az TRIPLANET vagy közreműködője, pl. fuvarozó vállalat átvette.
7. Elállás TRIPLANET részéről
TRIPLANET legkésőbb az utazás megkezdése előtt 15 nappal írásban tett nyilatkozattal elállhat az utazási szerződéstől az alábbiak szerint:
7.1 Amennyiben TRIPLANET nem az utas érdekkörében felmerült okból áll el a szerződéstől az utas az eredetivel azonos vagy hasonló értékű szolgáltatásra tarthat igényt helyettesítő szolgáltatásként. Amennyiben TRIPLANET ilyen helyettesítő szolgáltatás nyújtására nem képes vagy az utas a neki felkínált helyettesítő szolgáltatást indokoltan nem fogadja el, az utas követelheti a teljes befizetett díj azonnali visszafizetését és a díj után a Ptk. –ban meghatározott mindenkor hatályos mértékű késedelmi kamatnak a kifizetés napjáig járó időarányos részét. Ha a helyettesítő szolgáltatás az eredetinél alacsonyabb értékű a díjkülönbözet az utast illeti, ha az az eredetinél magasabb értékű, a díjkülönbözetet az utas köteles megtéríteni.
7.2 A fentieken túlmenően – ha TRIPLANET nem az utas érdekkörében felmerült okból áll el az utazási szerződéstől - az utast megilleti az elállással okozott kár megtérítése, kivéve:
- ha az utazás a szerződéskötéskor előre nem látható és az adott helyzetben elvárható gondossággal el nem hárítható – különösen, de nem kizárólagosan az emberi életet és egészséget illetve vagyon biztonságot veszélyeztető – külső körülmény (politikai helyzet, természeti csapás stb.) merül fel, vagy
- ha a jelentkezők létszáma a meghirdetett legalacsonyabb résztvevőszámot sem éri el.
7.3 Amennyiben TRIPLANET az utas érdekkörében felmerült ok miatt áll el a szerződéstől TRIPLANET –t felelősség, illetve kártérítési/kártalanítási kötelezettség nem terheli. Nem minősül az utas érdekkörében felmerült okból történő elállásnak, ha azért áll el mert az úti cél vagy az ahhoz vezető útvonal olyan területet érint, ahová az utazást a Külügyminisztérium kifejezetten nem ajánlja.
8 Elállás az utas részéről
Utas az alábbi feltételekkel állhat el a szerződéstől:
8.1 Ha TRIPLANET az utazás részvételi díját 10 %-ot meghaladó mértékben bármely okból (beleértve a bel- vagy külföldi hatósági árváltozás, fuvardíj, adó, illeték, valamint devizaárfolyam megváltozása) felemeli, időpontját, időtartamát, a meghirdetett közlekedési eszközt, az utazási szerződésben foglalt egyéb lényeges feltételeket vagy programot a foglalást követően lényegesen megváltoztatja, vagy megváltoztatni kívánja, az utas a változás közlésétől számított 3 napon belül elállhat a szerződéstől. Ilyen esetben TRIPLANET a befizetett díjat teljes egészében visszafizeti és az utas élhet a 7.1 pontban leírt kár, illetve helyettesítő szolgáltatás követeléssel.
8.2 Az utasnak – csoportos megrendelés esetén a megrendelőnek – jogában áll az utazást megelőző a foglalási visszaigazolásban jelzett napig az utazást kártérítési kötelezettség nélkül lemondani, a szerződéstől elállni. A kártérítési kötelezettség hiánya nem mentesíti az utast a regisztrációs szolgáltatási díj megfizetése alól, amelynek mértékét TRIPLANET a foglalási visszaigazolásban közli az utassal. TRIPLANET a regisztrációs díjat jogosult a már befizetett részvételi díjból levonni.
8.3 Ha az utas a 8.2 pont szerinti, a foglalási visszaigazolásban jelzett időponton túl áll el a szerződéstől a részvételi díjnak a foglalási visszaigazolásban megjelölt részét köteles TRIPLANET részére megtéríteni az elállástól számított 3 napon belül. Ezen kártalanítási összeg nem haladhatja meg az utazási szolgáltatás ellenértékeként megállapított részvételi díj összegét.
TRIPLANET a jelen pontban szabályozott esetekben jogosult a fentiek alapján őt megillető összegnek a befizetett díjból/díjelőlegből (a befizetett díj részét képezi a fakultatív programok díja is) történő levonására (megtartására). A fennmaradó összeg az utast illeti.
4. Utas az elállási jogát minden esetben teljes bizonyító erejű magánokiratban foglalt írásbeli nyilatkozattal gyakorolhatja, amelyet személyesen, tértivevényes postai küldeményként és/vagy faxon köteles TRIPLANET részére eljuttatni (a faxon megküldött nyilatkozat mellé minden esetben szükséges egy eredeti megküldése is postai úton vagy személyesen). Amennyiben az utas a részvételi jegy kiállítását követően áll el a szerződéstől, TRIPLANET az utas által már kifizetett részvételi díjból a részére visszajáró díjrészt akkor fizeti ki utas részére, ha utas a részvételi jegy egy aláírt példányát az elállás szándékát azon írásban feltüntetve a fenti módon visszajuttatja TRIPLANET részére. TRIPLANET az ilyen részvételi jegy átvételétől számított legkésőbb 3 banki napon belül teljesíti visszafizetési kötelezettségét.
8.5 Amennyiben az utazás részvételi díja tartalmazza vagy az utas előleg befizetésekor ún. útlemondás biztosítást kötött, úgy a biztosítótársaság a lemondásból eredő kötbér, illetve kártalanítás költségnek a biztosítási feltételekben rögzített mértékét megtéríti az utas részére.
9. TRIPLANET kötelezettségei
9.1. TRIPLANET felel a szerződésben vállalt szolgáltatások teljesítéséért.
Ha az TRIPLANET az utazást
- nem a szerződésnek megfelelően teljesíti köteles a díjat arányosan leszállítani,
- ha az utazás megkezdését követően TRIPLANET a szerződésben meghatározott szolgáltatások jelentős részét nem tudja teljesíteni, köteles azokat más, megfelelő, hasonló értékű szolgáltatásokkal pótolni; ha az ilyen szolgáltatások értéke a nem teljesített szolgáltatások értékét meghaladja a költségkülönbözet az utasra nem hárítható át; ha TRIPLANET ilyen helyettesítő szolgáltatást nyújtani nem tud vagy az utas azt indokoltan nem fogadja el, TRIPLANET köteles az utast az utazás kiinduló helyére szállítani és ennek költségét viselni, továbbá az igénybe vett szolgáltatás értékével csökkentett díjat visszafizetni.
10.2 TRIPLANET nem köteles a fenti 10.1. pontban foglaltak teljesítésére, ha az utas valamely szolgáltatást saját elhatározásából vagy érdekkörében felmerült okból nem vett igénybe.
10.3 Amennyiben az utazási szolgáltatás(ok) teljesítését nagyobb erőhatalom, háborús események, sztrájkok vagy elháríthatatlan természeti jelenségek, technikai akadályok befolyásolják, illetve azok egyéb elháríthatatlan és a szerződő felek érdekkörén kívül eső, nekik fel nem róható ok miatt maradnak el, módosulnak, nem vagy nem szerződésszerűen kerülnek teljesítésre, TRIPLANET semmilyen felelősséggel nem tartozik, így ezen okokból jelentkező többletköltségek, károk az utast terhelik.
10.4 TRIPLANET közreműködőjének magatartásáért úgy felel, mintha saját maga járt volna el, kivéve, ha a szolgáltatás közreműködőjének felelősségét jogszabályban kihirdetett nemzetközi egyezmény korlátozza.
10.5 Az utazás során az utas által harmadik személynek okozott kárért az utas közvetlenül tartozik felelősséggel, TRIPLANET semmiféle mögöttes felelősséggel nem tartozik az ilyen károk megtérítéséért.
10.6 Az utas köteles az utazásra vonatkozó mindenkori jogszabályokat, előírásokat (pl. útlevél-, vám-devizajogszabályok, egészségügyi előírások stb.), valamint a fogadó ország törvényeit és tradícióit betartani, illetve tiszteletben tartani. Ezek elmulasztásából, illetve megszegéséből eredő költségek, károk az utast terhelik.
10.7 Az utazási szerződés vélt vagy valós hibás teljesítése esetén az utas a hiba felfedezése után haladéktalanul köteles kifogását hitelt érdemlően bizonyítható módon, lehetőleg írásban az utaskísérővel és/vagy a helyszíni szolgáltatóval közölni. A közlés késedelméből eredő kárért az utas a felelős. Az utaskísérő és/vagy a helyszíni szolgáltató az utas bejelentését köteles jegyzőkönyvezni és ennek egyik példányát az utasnak átadni. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell, hogy az utas panaszát a helyszíni szolgáltatónak is bejelentette. Utaskísérő hiányában – amennyiben a helyi szolgáltató a panaszt nem orvosolta - az utas kifogásait az utazás befejezését követő 8 napon belül köteles TRIPLANET tudomására hozni, jogvesztés terhe mellett. Ez a határidő és a jogvesztés jogkövetkezménye irányadó a kifogásokkal kapcsolatos kárigények benyújtására is. Az TRIPLANET köteles a bejelentett kárigényt felülvizsgálni, és álláspontjáról az utazás tényleges befejezését követő 30 napon belül írásban tájékoztatni az utast.
10.8 AZ TRIPLANET nem felel, de köteles segítséget nyújtani az utasnak, ha az utasnak nehézségei támadnak amiatt, hogy
- az utazási szerződés hibás teljesítése olyan harmadik személy magatartására vezethető vissza, aki az utazási szerződésben vállalt szolgáltatások teljesítésével nincs kapcsolatban, és a hibát az TRIPLANET kellő gondossággal sem láthatta előre, illetve azt nem volt képes elhárítani, vagy
- vis maior (olyan szokatlan előre nem látható körülmény, amely az TRIPLANET akaratán kívül áll, s amelynek következményeit a legkörültekintőbb gondosság mellett sem lett volna képes elhárítani) esete következett be.
B. Egyes utazási szolgáltatások nyújtásának speciális feltételei
1. Repülőjegy értékesítés
1.1 A repülő utakkal kapcsolatosan az utas tudomásul veszi, hogy az utazási szolgáltatást TRIPLANET kiközvetíti utas felé, azonban az utazási szerződés az utas és a repülőtársaság között jön létre. Utazásra kizárólag a repülőjegy jogosítja az utast (a foglalási visszaigazolás nem). Ezért a repülő utakra a repülőtársaságok utazási feltételei az irányadóak, azoknak a repülőtársaság általi változtatásáért TRIPLANET nem felel.
1.2 A repülőtársaság által előre nem közölt közbeeső leszállásra, repülőgép, vagy repülőtársaság cseréjére sor kerülhet, amelyért TRIPLANET szintén nem vonható felelősségre. A repülőjárat kiesése, vagy technikai okokból történő kimaradása esetén a légitársaság kötelessége az utasokat kártalanítani, illetve az utasok szállításáról gondoskodni.
1.3 Az útipoggyász súlya charter gépen és a menetrendszerű gépen – a repülőtársaság eltérő rendelkezése hiányában - 20 kg, túlsúly csak menetrendszerű gépen lehetséges, melyért az utasnak a repülőtársaságok tarifája szerint külön díjat kell fizetnie,
1.4 Charter-repülőjárattal szervezett utazások esetén TRIPLANET az előzetesen kiadott menetrend be nem tartásáért felelősséget nem vállal.
1.5 Egyes repülő járatokon lehetőség van adott ülőhely foglalására, illetve speciális étel igénylésére. Utas tudomásul veszi, hogy ezekre a szolgáltatásokra nem minden repülőjárat esetében van lehetőség, továbbá hogy azon repülőjáratok esetén, ahol ezen szolgáltatások igényelhetőek, azokat az adott repülőtársaság általános szerződési feltételei szerint veheti igénybe.
2. Szállás
2.1 TRIPLANET minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy a tájékoztatóiban az adott szálláshelyre vonatkozólag a valóságnak megfelelő, helytálló információkat közöljön. TRIPLANET mentesül a felelősség alól az utassal szemben, ha bizonyítást nyer, hogy TRIPLANET -nak nem felróható módon a szálláshely félreinformálta a szálláshely körülményeiről, az igénybevétel feltételeiről és ezért nyújtott önhibáján kívül téves információt a tájékoztatóban. Ilyen esetben az utas közvetlenül a szálláshelytől követelheti kárai megtérítését. TRIPLANET kötelezettséget vállal arra, hogy utas érdekeinek érvényesítésének elősegítése érdekében utas mellett eljár a szálláshellyel szemben.
2.2 TRIPLANET mind az internetes tájékoztatójában, mind a foglalási visszaigazolásban tájékoztatja az utast a szálláshely típusnak az adott ország szabályai szerinti komfortfokozat besorolásáról, minősítéséről.
2.3 TRIPLANET az internetes tájékoztatóban, valamint a foglalási visszaigazolásban jelzi, hogy a részvételi díj tartalmazza –e az étkezés(ek) illetve egyéb szolgáltatások díját.
2.4 A szállás igénybevételére kizárólag a voucher jogosítja az utast (a foglalási visszaigazolás önmagában nem).
3. Csomagtúrák
3.1 Csomagtúrák esetében a csomagban nyújtott utazási szolgáltatások tekintetében a csomagtúrát szervező utazási iroda általános szerződési feltételei az irányadóak, amelynek internetes megtekintési lehetőségét TRIPLANET az adott csomagtúránál megjelöli.
4. Egyéb programok
4.1 Az utazás kezdetének helyét és időpontját, a találkozás helyét és időpontját és az utazás befejezésének helyét és időpontját a jelen utazási szerződés részét képező Részvételi Jegy tartalmazza.
5. Biztosítások
TRIPLANET a QBE Atlasz Biztosító ZRt. (1143 Budapest, Stefánia út 51.) –vel kötött megállapodás alapján jogosult biztosítási szerződések megkötését kiközvetíteni az utas és a biztosító között egyes utazási biztosítási szolgáltatások tárgyában. Az utas tudomásul veszi, hogy TRIPLANET közvetítésével a biztosítási szerződés az utas és a biztosító között jön létre, amely alapján a biztosító válik a kockázatviselés kötelezettévé. A biztosítási szerződésre a biztosító társaság általános szerződési feltételei az irányadóak, amelynek internetes megtekintési helyét TRIPLANET a honlapokon megjelöli.
A biztosítási szerződés részét képezik az Atlasz biztosító feltételei, melyek a honlapon is megtekinthetők. Az utazási szerződés megkötésével egyidejűleg az utas nyilatkozik arról, hogy az utazásképtelenségre vonatkozó biztosítás és az utasbiztosítás hatályos feltételeit, továbbá az Atlasz főbb adatait tartalmazó ügyféltájékoztatót megismerte és az abban foglaltakat elfogadta.
Az utazási szerződésre a jelen általános szerződési feltételekben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. megfelelő rendelkezései az irányadóak.
Az TRIPLANET tájékoztatja a szerződő felet, hogy amennyiben nem tesz eleget a haza-szállításra vagy az előleg, illetve a részvételi díj visszafizetésére vonatkozó kötelezettségének, akkor az utas az igényének érvényesítése végett közvetlenül a QBE ATLASZ Biztosító Rt.-hez fordulhat.
A jelen szerződéssel kapcsolatosan a Felek között felmerülő jogviták elbírálására a Felek kikötik – értékhatártól függően - Pesti Központi Kerületi Bíróság illetve a Fővárosi Bíróság kizárólagos illetékességét.
Jelen általános szerződési feltételek elfogadásával utas kijelenti, hogy azokat elolvasta, megértette, tudomásul vette és magára nézve kötelezőnek ismeri el, mint a közte és az TRIPLANET között létrejövő utazási szerződés elválaszthatatlan része.
Budapest, 2007.







